TURCZI ISTVÁN: KORPUSZ

Korpusz – a szó jelenti egyfelől a szöveg egészét, másfelől Krisztus felfeszített testét. Szakszerű terminus és gazdagon – olykor tragikusan – tartalmas kifejezés. Az egész kötet csupa ellentét: őszinteségükben szinte naiv megszólalások váltakoznak nagy műveltségről tanúskodó, a világkultúrát befogó versekkel. És folyton ott az égbolt: Turczinak szinte minden versében szerepel, arra késztet, hogy fölnézzünk, akár tiszta és derűs az ég, akár „vezeklőszürke”, az ő szép szavával. A versek főleg szabadversek, jó ritmusú, gondosan megszerkesztett darabok – de Turczi rímelni is tud, méghozzá bravúrosan, ha mondanivalójához az illik. Különösen szép a naplószerű nyitóciklus a gyermekkorról, melynek főszereplője a nagymama, akinek a halálát később, már felnőtt szemmel, megrendítő őszinteséggel írja le. Roppant változatos, ízletes anyag ez.(Nádasdy Ádám)