SZÉCHENYI ÁGNES: Ő A MAGYAR KRITIKA

Schöpflin Aladár az egyik legnagyobb magyar irodalomkritikus. Ötven évet töltött a Franklin-Társulat kötelékében mint a Vasárnapi Ujság egyik szerkesztője és a kiadó irodalmi vezetője. 1908-tól, a Nyugat megindulásától 1944-ig, a Magyar Csillag megszűntéig jelen volt a szerkesztőségben, majdnem végig a folyóirat címlapján. Ez a fajta állhatatosság, hűség önmagában is páratlan. De olyasmire volt képes, amire csak kevesek: magyar irodalom történetét olyan összefüggő, nagy folyamatnak, áramlatnak látta, amelynek nincs kezdete és nincs vége. Társadalmi modernizáció és irodalom számára összefüggő fogalmak voltak. Jól látta a különbségeket, nagyon is értette a nemzedékváltást, de mentalitás, az ízlés állandósága mögött rejlő motívumokat is. Ekként volt értő kritikusa korának, Szabolcska Mihályé éppúgy, mint a számára meghatározó, „szemnyitó” Ady Endrének. Azok sora, akikről érdemben írt elér a közelmúlt nagy alkotóihoz, Ottlik Gézához, Nemes Nagy Ágneshez, Szabó Magdához, Mándy Ivánhoz. Széchenyi Ágnes monográfiája ezt az utat kíséri végig, törekedve a megértésre, a Schöpflint körülvevő dinamikus közeg és kapcsolati háló rekonstruálására.