SZÁRAZ ORSOLYA: A BŰNBÁNAT SZÍNHÁZA

A 17. századi jezsuiták intenzív missziós tevékenysége nem csak az Európán kívüli területekre irányult, ez az időszak volt az európai népmissziók fénykora is. Az itáliai népmisszionáriusok előszeretettel fordultak a penitenciális módszerhez, melynek elsődleges célja az volt, hogy a résztvevőkben bűnbánat ébredjen. A bűnbánat a korban több érzelem együttesét jelentette. A missziós prédikációk retorikáját és előadásmódját az érzelmi megindítás feladata alapvetően határozta meg. A beszédekben bőséggel alkalmazott patetikus retorikai alakzatok, valamint a képeket és tárgyakat is használó látványos előadásmód együttesen járult hozzá az erős emotív hatás kiváltásához a befogadókban. A lélek és test között szoros kapcsolatot feltételező jezsuiták számára nemcsak a belső érzelmi állapot, hanem annak külsődleges megmutatása is nagyon fontos volt, ezért arra biztatták a résztvevőket, hogy sírjanak, bűnbocsánatért kiáltsanak Istenhez, öltözzenek bűnbánati ruhába, és ostorozzák meg magukat. Mindezekben pedig maguk a misszionáriusok jártak elöl példával.