SCHWENDTNER TIBOR[SZERK.]: HERMENEUTIKA ÉS FENOMENOLÓGIA MAGYARORSZÁGON ( MAGYAR FILOZÓFIA A 20. SZÁZADBAN)
A hermeneutika és a fenomenológia Magyarországon a rendszerváltás után, a 90-es években vált meghatározó filozófiai irányzattá. A kötet az azóta eltelt 35 év távlatából próbál meg számot vetni e két irányzat magyarországi történetével. A tanulmányok bemutatják a hermeneutika és a fenomenológia egymásra gyakorolt kölcsönös hatását mind a vita, mind pedig a pozitív kapcsolódás és inspiráció értelmében. Ennek megfelelően a Hermeneutika és a Fenomenológia fejezet mellett helyet kapott a Találkozások és ütközések című rész is, melyek együtt sokoldalúan és reflektáltan ábrázolják e két irányzat összefonódó történetét.A kötet elsősorban elemzések és összevetések formájában emléket állít a hermeneutikai és fenomenológiai gondolkodás meghatározó személyiségeinek, Bacsó Bélának, Fehér M. Istvánnak, Tengelyi Lászlónak és Vajda Mihálynak, akik sajnos már nincsenek közöttünk. Több tanulmány vizsgálja a hermeneutika és a fenomenológia intézményesülését is, amiből kirajzolódik, hogy mennyire sokrétű és eleven a két gondolati hagyomány művelése Magyarországon.E kötet a Magyar filozófia a 20. században könyvsorozat tagja, mely azt tűzte ki célul, hogy önreflexív módon mutassa be a magyarországi filozófia legújabb történetét. A magyar filozófia intézményeinek története 1945 után (szerk. Perecz László Schwendtner Tibor) nemrégiben jelent meg. Terveink szerint újabb könyvek fogják követni az első két kötetet.
Erről a termékről még nem írtak véleményt. Legyen Ön az első!
Vélemény írása csak bejelentkezés után engedélyezett. Bejelentkezés most »

![SCHWENDTNER TIBOR[SZERK.]: HERMENEUTIKA ÉS FENOMENOLÓGIA MAGYARORSZÁGON ( MAGYAR FILOZÓFIA A 20. SZÁZADBAN)](https://www.kreativkid.hu/schwendtner_tiborszerk_hermeneutika_es_fenomenologia_magyarorszagon__magyar_filozofia_a_20_szazadban-imgl-271021.webp)
