POLGÁR KÁROLY: HARMADIK FÉLIDŐ

Azoknak, akik kevésbé járatosak a futball világában, érdemes egy rövid kitérőt tenni a címkapcsán. A harmadik félidőt az alapító atyák sosem foglalták bele a foci szabálykönyvébe,hiszen ezért a játékrészért –a küzdő felek már fegyvertelenül, fehér asztal mellettpoharazgatva értékelik a csata részleteit– születhetett meg talán minden játék.A feszültség, a felfűtöttség elvezetése békés, baráti körben amúgy is az egyik fő alkotórészea szerző harmadik kötetének. Az emlékezet, az emlékezés, a felidézés interdiszciplinárisszerepe a közösségek –legyen az egy család, vagy akár egy nyelvi közösség is –fennmaradásában nélkülözhetetlen.Ebben a bonyolult struktúrában minden apró alkatrész – kép, hang, szöveg s.í.t,, s.í.t. –alapvető nyomatékkal bír, és minden tiszteletünk azoké az alkotó embereké, akik tudatábanvannak felelősségüknek, és pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve vesznek részt amegőrzésben és a gyarapításban.Polgár Károlynak ez a harmadik novelláskötete. Karcsi kis kötet, ízlelgettem a szójátékot,igyekezvén felnőni a szerző okkal-joggal alkalmazott, gazdag stiláris eszközkészleténekegyik meghatározó eleméhez, de a valóság persze megint ránk cáfolt. Az előzőekhezhasonlóan a Harmadik félidő semszilfid. Alakjai, atmoszférája, szituációi korrajzi mélységűek, műfaji koloritja nagytávolságokatível át.A rendszerváltó generáció, mert hiszen valójában erről van szó, pokoli nagy utat járt be.Alkotói szempontból ritka az ilyen szerencse. Ám gyerekként, kamaszként sorsfordítóesemények részesének lenni, noch dazu! alakítani azokat viszont rettenetes felelősség.A kötet elbeszélője az 1960-as évek környékén született generáció szemszögéből idézi felazokat az időket, amikor a keleti blokk országai kezdték kiküzdeni magukat a szovjetizációegyre émelyítőbb gardírozása alól. Felejthetetlen budapesti helyszínek, kitörölhetetlen és azéletünket egyszer s mindenkorra meghatározó helyzetek, de legfőképpen a barátok, egysorsközösség, egy közös, a szabadság nyelvét beszélő generáció emlékezete a Harmadikfélidő.Mivel is lehetne zárni jobban ezt a kedvcsinálót, ha nem egy olyan mondattal, amelymegidézi a kötet hangulatát: Egy Hey, Joe-ra felmentem volna Hendrixhez a színpadra, hafelhív, de még nem éltem. Utána meg ő.