PÓR PÉTER: UTOLSÓ ÚTITÁRSAK - KÖLTŐK, ESZTÉTÁK

„A kötetben bemutatott művészi és gondolkodói életművek mind egy kiválasztott teremtő állapotban, vannak, akik úgy neveznék, a melankólia kiválasztott teremtő állapotában keletkeztek: a tökéletes szóbeli alkotást, illetve a tökéletes szóbeli gondolatot kívánják megvalósítani, de annak a mindig jelenlévő bizonyosságában, hogy az abszolút szó és az abszolút gondolat, amelyik megváltoztatná s megváltaná a világot, már nem adatik meg, és még az is kérdéses, hogy valaha is valóban megadatott-e.” Az egy-sok világ elveszett birodalma – ez tárul fel Pór Péter irodalomlátásában. Olyan szemlélet ez, amely az Egész reménytelen keresésére vállalkozik egy olyan korban, ahol már nem csak az Egész, hanem annak keresése is rég elveszett. A szerző ehhez a kereséshez hívja segítségül kortársait, Sándor Iván, Tandori Dezső, Takács Zsuzsa, Géher István, Várady Szabolcs és Ferencz Győző személyében. E szépírókat Vajda Mihály, Fodor Géza és Radnóti Sándor gondolkodók kísérik. Legyen szó akár költőkről vagy esztétákról, Pór Péter egyfajta lényegi együtt-látással fordul az életművek felé, mindannyiunk számára bizonyosságot téve, hogy az irodalomértés az Egész utáni korban is emlékezete lehet a régmúlt egy-sok világának.E kötet tanulmányait az utolsó években írtam, részint a magam kezdeményezésére, részint felkérésre, és csak olyan műveket taglalok, amelyeket különös tetszéssel és elmélyültséggel olvastam s esetleg olvasok újra, tanúságul arra is, hogy öreg korában az ember a saját nemzedékét érti meg a legjobban. Sorozatukban, úgy vélem, jól felismerhető egy sajátos poétikai eszmény. Azt persze nem tudom eldönteni, hogy valóban a nemzedékem néhány vitathatatlan jelentőségű művének a meghatározó eszményét sikerült megragadnom, vagy a saját előszeretetemet kényszerítem rájuk, azt pedig eltökélten elhárítom, hogy e elöljáró szavak közé az eszménynek akárcsak egyetlen formulára terjedő jellemzését beleírjam.