LÁZÁR ZSÓFIA: NE VEDD EL TŐLEM AZ EGET

Zsófi az a kislány, akit a szanaszét esett családban mindenki szeret – a csodás író apja, a tudós édesanyja, a nagymama –, csak mindenki a maga módján, és pont nem úgy, ahogy az neki jó lenne. Ő az a fiatal felnőtt, akinek majd lesz munkája, macskája, kertje, pánikbetegsége és tehetsége, amivel nem tud mit kezdeni. Ő az a nő, aki tíz évig vár, hogy végül örök hűséget esküdjön egy faragott maszkra emlékeztető indonéz gitárjavítónak. Persze ott sincs megoldás semmire, az örök hűség nem örök boldogság. A világvégi szigeten nem látni az eget… Saly NoémiDrága Zsófi! Hová lettél, merre mentél, semmit nem tudtam rólad mostanig. Kegyetlenül szépszomorú vallomásos könyved, amit a világnak – mi itt azt hisszük – boldogabbik felén írtál – Bali mesebeli szigete mi más lehetne, mint a boldogság földje – talán azt is elárulja rólad, amit nem is akartál. Izgatottan, féltve, együltömben olvastam el a hol jajszóval, hol suttogó örömben, hol sírva született egyszervolt naplódat. Sok mindent megtudtam… Schäffer ErzsiLázár Zsófi könyvét olyan gondolat- és emlékfoszlányok szövedéke alkotja, amelyek a családjával, édesapjával, Lázár Ervinnel kapcsolatosak, illetve mostani életéről szólnak. A szerző néhány éve ugyanis kiköltözött Balira, és hozzáment egy indonéz zenészhez. Az eltérő kultúra viszontagságairól, a honvágyról, a hovatartozásról, a női lét nehézségeiről (idehaza és odakint) szólnak ezek a rövid, elgondolkodtató, sokszor felkavaró novellák.