FEHÉR RENÁTÓ: TORKOLATCSÖND

Mi van a nyelv előtt? Mi lehet a beszéd alatt? Szóra lehet-e bírni a csendet? A Torkolatcsönd lapjain Fehér Renátó arra a kérdésre keresi a választ, hogy mire és hogyan használja a nyelvet a társadalom. Egyáltalán kié a nyelv? És mi van azokkal, akiktől elvették a megszólalás lehetőségét Waldseetől Tatárszentgyörgyig? Fehér Renátó nem helyettük beszél, a rá jellemző szelíd radikalizmussal veti el a tolmácsolás, a más helyetti képviselet zavarbaejtő gyarmati hagyományát. A nemzedéki megszólalás lehetőségeit számbavevő első kötet (Garázsmenet) és a határsávokat, nem-helyeket konok kíváncsisággal meglátogató Holtidény után a Torkolatcsönd az afázia és az amnézia vidékein jár. A költő ezekre a terepekre kalauzol minket – adná magát a fülszöveges formula, csak éppen szembemenne a kötet tétjeivel, mert itt nincs iránytű és nincs kalauz (se bolgár, se magyar), és nincsenek bevett fordulatok sem, kivetett honfitársak, elfelejtett kortársak, kísérletek és kísértetek vannak, megtörtént esetek, elképzelt helyzetek és fordított mítoszok. Rutin helyett reflexek, nyelvjáték helyett ellenbeszéd.A Torkolatcsönd a megszólalás előtti nyelv lehetőségeit keresi egy olyan társadalmi közegben, amikor a szavakat már sokan sokféle módon használták fel és ki. Ekképpen lehet maga a nyelv híd, kapaszkodó, korlát és rács. Lehet beszédes a hallgatás, és hallgatólagos a beszéd. Az örvénylő versek olvasása után mást jelent hallgatni, és talán másmilyen lesz megszólalni is. Szegő János