CSERÉNYI-ZSITNYÁNYI ILDIKÓ: HAZAVÁRNAK A MI KIS FALUNKBA

Aki ma Hortobágyra téved, már nem ismer rá az egykori 12 zárt tábor helyszíneire. Eltűntek az épületek, az egykori ősgyepre telepített rizs- és gyapotföldek, és a több kilométer hosszan kiásatott öntözőcsatorna-rendszerek nyomai is csak alig fellelhetők. Az 1950-es években szovjet mintára meghonosított irreális hasznosítási tervek helyett mára a természet visszavette jogait a Hortobágyon, legelők és védett erdők jellemzik a tájat. A több ezer kitelepített szenvedésének helyet adó Hortobágy emléke azonban tovább él, hiszen a több évtizedes kényszerű hallgatást követően számtalan családi tragédia látott napvilágot, egyre többen meséltek az elhurcolásról, a telepesnek bélyegzett létről, a zárt táborok mindennapjairól.Bene Józsefné és férje évekig nem beszélt a kitelepítésről. A családban – mint oly sokan a kommunizmus áldozatai közül – hallgattak a meghurcoltatás éveiről, végig megmaradt a félelem, hogy ismét visszakerülnek a Hortobágyra, vagy esetleg máshová. A kilencvenes években papírra vetett visszaemlékezése kisebbik fia, Bene József kitartó munkájának köszönhetően kerülhetett most teljes egészében a nyilvánosság elé.