CSÁSZTVAY TÜNDE: MIKSZÁTH KÁLMÁN EMLÉKEZETE

Általában úgy hisszük, ismerjük Mikszáthot. De talán mégsem – eléggé. A kötet írásait végiglapozva megállapíthatjuk, hogy a 19. század végétől alkotó Mikszáth, folyamatosan, egészen napjainkig meghökkentően modern író maradt. Ha átolvassuk ezt a kötetet, bizonyossá válik, hogy már kortársai is meglátták kiragyogó tehetségét, írásművészetének sok-sok új vonását – amelyet a későbbiek sokszor majd új felfedezésként ünnepeltek. Művei szerkesztési módszerükben, a történetet feldaraboló prózájának és ciklusépítésének strukturáltságában, előre-hátra ugráló vagy párhuzamos idősíkokat összehajlító időkezelésükben, prózaformálási technikájukban, nyelvezetükben, szóhasználatukban, témáikban, műfajválasztásaikban – és kitüntetetten – humorukban meg még annyi mindenben egyre több felfedezni való, modern vonást, izgalmas kísérletezést tartogatnak. A Mikszáth-szöveg ugyanis mindig vibrál a hétköznapiság, a széles körű szórakoztatás és a szinte lételméleti kérdések közt, ráébreszt valamilyen történelmi, személyiségbeli általánosságra vagy sorsértelmező összefüggésre. De Mikszáth nem ítélkezik, nem analizál. Sokkal inkább relativizál. Abban az értelemben, ahogy azt a 20. század felé közeledő, nagyon megváltozóban lévő világban megtapasztalja és érzékeli. Észleli, miként kezd szétcsúszni a korábban megismerhetőnek vélt és rendezett világ, amelyben csak igaz vagy hamis, csak jó és rossz létezett és ami mára sem zökkent vissza. Tudja, hogy a saját kontextusok mindig viszonylagosak, ahogy írta: „Az összes igazságok pillanatnyiak.” Kortalan író kortalan igazsága. Általában úgy hisszük, ismerjük Mikszáthot. De talán mégsem – eléggé. A kötet írásait végiglapozva megállapíthatjuk, hogy a 19. század végétől alkotó Mikszáth, folyamatosan, egészen napjainkig meghökkentően modern író maradt. Ha átolvassuk ezt a kötetet, bizonyossá válik, hogy már kortársai is meglátták kiragyogó tehetségét, írásművészetének sok-sok új vonását – amelyet a későbbiek sokszor majd új felfedezésként ünnepeltek. Művei szerkesztési módszerükben, a történetet feldaraboló prózájának és ciklusépítésének strukturáltságában, előre-hátra ugráló vagy párhuzamos idősíkokat összehajlító időkezelésükben, prózaformálási technikájukban, nyelvezetükben, szóhasználatukban, témáikban, műfajválasztásaikban – és kitüntetetten – humorukban meg még annyi mindenben egyre több felfedezni való, modern vonást, izgalmas kísérletezést tartogatnak. A Mikszáth-szöveg ugyanis mindig vibrál a hétköznapiság, a széles körű szórakoztatás és a szinte lételméleti kérdések közt, ráébreszt valamilyen történelmi, személyiségbeli általánosságra vagy sorsértelmező összefüggésre. De Mikszáth nem ítélkezik, nem analizál. Sokkal inkább relativizál. Abban az értelemben, ahogy azt a 20. század felé közeledő, nagyon megváltozóban lévő világban megtapasztalja és érzékeli. Észleli, miként kezd szétcsúszni a korábban megismerhetőnek vélt és rendezett világ, amelyben csak igaz vagy hamis, csak jó és rossz létezett és ami mára sem zökkent vissza. Tudja, hogy a saját kontextusok mindig viszonylagosak, ahogy írta: „Az összes igazságok pillanatnyiak.” Kortalan író kortalan igazsága.