CSAJÁGHY GYÖRGY: MAGYAR ŐSTÖRTÉNET: HAGYOMÁNYOK, TUDOMÁNYOK, DÉLIBÁBOK

Köztudott, hogy a II. világháború utáni gyászos évtizedek befagyasztották hazánkban is az őstörténeti, sőt minden egyéb kapcsolódó kutatásokat. A múltat végképp eltörölni sokszor harsogott szavainak jegyében bizony elhalt minden újfajta vizsgálódás. Ennek természetes, ugyanakkor bizonyos mértékig érthető következménye volt, hogy a rendszerváltást követően valósággal özönlöttek mindazok a kutatások, amelyekhez csak egy ceruza - na jó, újabban egy számítógép - és némi fantázia kellett. Ezek bizony sokszor áttörték a józan ész minden normális határát, és ugyanakkor az újra - a tiltottra, a hiányzóra - éhes és fogékony olvasótábor mindezt kritika nélkül felhabzsolta. Most azonban már eljött a valóságos józan ész ideje, amikor ezeket a science fiction termékeket szigorú szakmai kritika alá lehetett és kellett vonni, s erre vállalkozott most Csajághy György ebben az új könyvében. [...]E könyv nagy érdeme, hogy a szerző vállalkozott ezeknek a népszerűvé erősödött (hipo-téziseknek) a kritikai ismertetésére, amelyeket eddig a jó szándékú, de szakmailag felkészületlen olvasók bizony gondolkodás nélkül lenyeltek, befogadtak. Ezek közül talán az Arvisura volt a legnépszerűbb, amelyre később, még mostanáig is, sokan hivatkoznak. De az etruszk-magyar rokonságnak is sok híve volt (talán még van is?), azután a Kárpát-medencei ősiség, a boszniai piramisok, meg a sosemvolt iszfaháni kódex hun szótára sem maradt meg a vakon hívő tömegek számára ismeretlenként. [...]